A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA 2021. JÚNIUS 4.
A trianoni tragédiára emlékezve, június 4-ét a Magyar Országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek.” A nemzeti összetartozás napja – a trianoni békediktátum – a magyar történelem egyik legfájdalmasabb eseményéhez fűződik. Nem elsősorban azért, mert ennek értelmében Magyarország elveszítette területének és nemzeti vagyonának mintegy kétharmadát, hanem azért, mert az elcsatolt területeken több mint hárommillió magyar is élt.
Mi magyarok, a trianoni békeszerződés aláírásának napján nemzetünk történelmének legigazságtalanabb, valamint lélekben és lélekszámban legpusztítóbb eseményére emlékezünk.
Trianon tragédiája máig feldolgozhatatlan nyomot hagyott a magyarság lelkében, eszmék és téveszmék születtek, hogy miért kellett ennek így lennie. Trianon megtörtént. De a magyarság ismét talpra állt, mert megvolt a közös akarat, hiszen bárhol is szülessünk a világban, a közös nyelv, a közös kultúra mindenhol és mindenkor összeköt bennünket, lélekben és hagyományokban újraegyesítve a szétszakított magyarságot.
