Klasszikus kézműves kisüzemet működtet

2017.10.25.

A káposztasavanyítást 170 kilóval kezdte, ma közel ennyi mázsát állít elő

Húsz éve savanyította az első hordó káposztát Koncz Ádám. Ma már évente kétszáz mázsát termel s dolgoz fel.
Nagy terméskövek alatt préselődik, erjed a káposzta a betontartályokban. Koncz Ádám azt mondja: 62 évesen már nem ruház be modern présgépekre és egyéb eszközökre. Klasszikus kézműves kisüzemet működtet. Mindent maga csinál – családtagjaival – a vetőmag-előállítást, a palántázást, a betakarítást, a feldolgozást és az üzletekbe való kiszállítást.

Félhektáros vetésterületen foglalkozik káposztával, amihez a gyalulás után sót, borsot, babérlevelet és szeletelt fűszerpaprikát ad. Tolnai és Tolna környéki boltok beszállítója. Forgalom ősz végétől a nyári lecsószezonig van. Amikor bejön a friss paradicsom, paprika, akkor a savanyú káposzta iránti kereslet szinte a nullára esik vissza.

Kényes, igényes – főleg vízigényes – növény a káposzta. Oda kell rá figyelni. De Koncz Ádám – lévén tapasztalt kertészmérnök – még az aszályos nyarakon is kihozza belőle, amit csak lehet. A nagy termelőkkel nem tud és nem is akar mennyiségi versenyre kelni. A minőségre viszont kényes. Tartósítószert csak a nyár közeledtével ad a termékhez.

Kép

– Nem vagyok egy olcsójános – hangsúlyozza –, mégis tőlem vesznek, mert a nagyüzemi káposzta sosem olyan ízletes, mint a kézműves termék. Nem is lehet, mert nem sokat bíbelődnek vele, nem esik át megfelelő tejsavas erjesztésen. Vegyszerekkel egy-két nap alatt is lehet savanyú káposztát csinálni, nálam viszont három hét az erjedési idő. Régen egyáltalán nem használtam tartósítószert, most már beláttam, hogy a nyár közeledtével muszáj, mert akkor már csökken a kereslet, egyre több időt tölt a káposztásvödör a boltban, és óhatatlanul romlik a minőség. Szóval én a telet szeretem.

Húsz évvel ezelőtt vágott bele ebbe az élelmiszeripari kisvállalkozásba Koncz Ádám. Az első produktuma egy hordó – kb. 170 kiló – savanyú káposzta volt. Eleinte az ismerősök, a munkatársak alkották a vásárlói kört, később az élelmiszerüzletek, zöldséges- és húsboltok is rendeltek. Ma mintegy kétszáz mázsa káposztát takarít be, aminek a kétharmadából lesz végtermék. Vittek már a kint élő magyarok belőle Németországba és az USA-ba is. A székelyek meg a fejesen savanyított káposztát keresik, a levélbe göngyölt húsgombóchoz. Főleg karácsony előtt van erre nagy igény.

Becsületes, szorgalmas, iparkodó ember Koncz Ádám, a helyi Karitász alapító tagja, a szegények segítője. A feladatokat szereti, nem az ücsörgést.

– Föld nélkül, munka nélkül nem is tudnék élni – mondja. – A nagyapám volt ilyen, aki 84 évesen még lovat tartott. Egyszer megkérdezte tőle az apám: papa minek magának már ez a ló? Semmi haszna, a földjeit traktor szántja; csak a baj van vele. Az öreg így felelt: tudod, fiam, ha már ez se lenne, nem volna érdemes reggel felkelni. Hát én is így vagyok. Szeretek minden reggel úgy felkelni, hogy van valami dolgom…

Wessely Gábor

Közélet
2017.03.07.

Itt a selyemfényű puszpángmoly

Közélet
Itt a selyemfényű puszpángmoly
2017.03.09.

Vezéregyéniség a konyhában

Közélet
Vezéregyéniség a konyhában
2017.03.10.

Pályázat helyén a Popey

Közélet
Pályázat helyén a Popey
2017.03.20.

A legszebb konyhakertek

Közélet
A legszebb konyhakertek
2017.03.22.

Villanydrótok alá alacsony növésű fafajtákat

Közélet
Villanydrótok alá alacsony növésű fafajtákat
2017.03.23.

Sporttámogatás: mostohagyerekek?

Közélet
Sporttámogatás: mostohagyerekek?
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár