Stróbl és Pintér lett a bajnok

2017.11.02.

Két osztályban harmincan csatáztak a helyezésekért a tolnai városi bajnokságban. A 2018-as mérkőzéssorozat április 1-jén kezdődik majd.

Kép

Az I. osztály bajnoka, Stróbl Dániel Keszler Zoltán (balról) és Siklósi György között

Százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg az első osztály küzdelmeit a tolnai városi bajnokságban Stróbl Dániel, akinek 13 találkozó után gratulálhattak az ellenfelek. A győztesnek járó serleget az Őszi Kupa elnevezésű párosverseny eredményhirdetését követően adta át Schalli Ádám, a sorozat szervezője. A második helyen Siklósi György végzett, aki Stróblhoz hasonlóan 13 összecsapást vívott, ezek közül nyolcat megnyert, ötször viszont kikapott. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Keszler Zoltán állhatott fel, aki mind a 14 találkozóját lejátszotta, nyolc győzelem mellett hat vereséget számlált. A mezőnyt tizenöt induló alkotta, az előző bajnok, Szabó Béla idén a negyedik helyen végzett.

Kép

A másodosztály dobogósai: Herczig Gábor (balról), Pintér Zsolt és Márkus Zoltán

Az első osztályhoz hasonlóan a második vonalban is tizenöten indultak, a győztesnek járó kupát az a Pintér Zsolt vehette át Schalli Ádámtól, aki 12 meccséből tizenegyet nyert meg. Ugyancsak 12 mérkőzést játszott le és tíz győzelmet ért el Márkus Zoltán, aki így ezüstérmes lett, míg a harmadik helyen Herczig Gábor zárt, aki 9 összecsapásából hatot tudott le sikerrel.
Schalli Ádám tájékoztatta a résztvevőket a 2018-as bajnokság versenykiírásáról: nem lesz első és második osztály, az indulók négyes csoportokban csatáznak. A küzdelmek április 1-jén kezdődnek.

Rónai Gábor, fotó: Makovics Kornél

Sport
2017.07.03.

Maraton EB / Ponte de Lima

Sport
Maraton EB / Ponte de Lima
2017.07.15.

Megyei focibajnokság és kupa

Sport
Megyei focibajnokság és kupa
2017.07.17.

Generációk csatáztak a tolnai futballpályán

Sport
Generációk csatáztak a tolnai futballpályán
2017.08.01.

Megyei élvonal őszi menetrendje

Sport
Megyei élvonal őszi menetrendje
2017.08.04.

Búcsú / szögre akasztja a csukát

Sport
Búcsú / szögre akasztja a csukát
2017.08.24.

Eshet az eső akár hétszámra is

Sport
Eshet az eső akár hétszámra is
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár