Utolsóként kaphattak Sztárai-díjat

2017.07.05.

TOLNA | A végzősök közül idén ketten, a hatosztályos képzésben részt vett Orbán Rebeka és Horváth Krisztián részesült az elismerésben.

Utoljára adták át a tolnai gimnáziumban a Sztárai-díjat. A végzősök közül idén ketten, a hatosztályos képzésben részt vett Orbán Rebeka és Horváth Krisztián részesült az elismerésben. Közös bennük, hogy mindkettőjük esetében a biológia volt az a tantárgy, amelyből – még hetedik év végén – négyes csúfította el a bizonyítványt. Nyolcadiktól viszont már hiba nélkül vették az akadályokat, minden tárgyból ötösük volt, az érettségin is.

Kép

Orbán Rebeka és Horváth Krisztián. Nem kell izgulniuk, hogy felveszik-e őket (Fotó: Józsa Jácint)

Szintén hasonlítanak abban, hogy az egyik készségtárgyból, testnevelésből sem voltak rászorulva a tanáraik esetleges jóindulatára. Ugyanis mindketten régóta sportolnak, Rebeka a futsal és a futball terén ért el szép sikereket, Krisztián pedig 13 éve karatézik.

A felvételi pontszámaik is hasonlóak: mindketten 470 pont körül produkáltak, így már nem kell izgulniuk amiatt, hogy felveszik-e őket.

Persze van, amiben igencsak különböznek. Rebeka a humán tárgyakat szereti, a történelem és a magyar volt a kedvence. Krisztián reál érdeklődésű, a fizika és a matematika területén mozog a legotthonosabban. Rebeka pszichológusnak készül, Pécsre jár majd egyetemre, míg Krisztián Budapesten, a Corvinuson, pénzügy és számvitel szakon tanul tovább.

2017. július 5. Steinbach Zsolt

A teljes beszélgetést a Tolnai Hírlap 2017-es júliusi számában találja.

Kultúra

Tolnai Hírlap

A legújabb és az eddig megjelent összes szám.

Tolnai Hírlap
2017.10.20.

Fontos az utánpótlás nevelése

Kultúra
Fontos az utánpótlás nevelése
2017.10.24.

Zenét csalnak elő partvisnyélből, fakanálból

Kultúra
Zenét csalnak elő partvisnyélből, fakanálból
2017.10.26.

Az éremgyűjtők is kóstolgatják a netet

Kultúra
Az éremgyűjtők is kóstolgatják a netet
2017.11.01.

Varázslatos könyvtár készül

Kultúra
Varázslatos könyvtár készül
2017.11.01.

Szép és szelíd hobbi

Kultúra
Szép és szelíd hobbi
2017.11.04.

Tucatnyi országban léptek fel

Kultúra
Tucatnyi országban léptek fel
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár