Steinbach Luca kapta idén a Fusz János-díjat

2019.06.23.

Gyönyörű zenei produkciókkal és jól megérdemelt gratulációkkal színesítve zajlott a tolnai Fusz János Zeneiskola hagyományos tanévzáró ünnepélye a remek akusztikájú tolnai katolikus templomban, telt ház előtt.

A helyi zeneiskolások az elmúlt tanévben is számos megyei, területi és országos szakmai versenyen, valamint fellépéseken, koncerteken öregbítették a zenede hírnevét.

Kép

Ennek megfelelően az évzárón nagyon sok növendék vehetett át elismerést Fricz Józsefnétől, a zeneiskola vezetőjétől. Mások mellett a megyei négykezes találkozón, megyei fúvóstalálkozón, külföldi gitárversenyen, vagy a Bárdos Lajos kórustalálkozón kiválóan szereplő ifjú zenészek és felkészítőik is.

De szintén dicséret járt a szolfézs és hangszeres alapvizsgát tett összesen tizennégy növendéknek. Közülük is többen léptek fel az évzárón, ahol idén zongora négykezes, fuvola, templomi orgona, trombita, gitár és énekkari produkciók emelték az esemény színvonalát.

A zenede vezetője elbúcsúztatta a zeneiskola (egyben a helyi gimnázium) végzős, klarinétos növendékeit, Imre Kristófot és Fazekas Károlyt. A Fusz János Zeneművészeti Alapítvány elismerését, az idén kilencedik alkalommal átadott Fusz János-díjat is egy végzős, Steinbach Luca érdemelte ki. A kitüntetett növendék 2007-ben kezdte zeneiskolai tanulmányait, utoljára tenorkürtszakos volt, de az évek során furulyát, fuvolát, trombitát és gitárt is tanult. Emellett a zeneiskola kórusában énekelt, a Tolnai Ifjúsági Fúvószenekarban játszott és szolfézsversenyeken is jól szerepelt.

Kultúra
2019.07.10.

Egyházzenei kategóriában is „dicséretes” teljesítmény

Kultúra
Egyházzenei kategóriában is „dicséretes” teljesítmény
2019.07.14.

Laki Erzsébet jubileumi kiállítása nyílt meg

Kultúra
Laki Erzsébet jubileumi kiállítása nyílt meg
2019.07.17.

Tolnai tollforgatók a Duna-korzón

Kultúra
Tolnai tollforgatók a Duna-korzón
2019.07.29.

Kézművesség | Szakkör van, utánpótlás nincs

Kultúra
Kézművesség | Szakkör van, utánpótlás nincs
2019.07.30.

Huszonnyolc éve tart a két kórus barátsága

Kultúra
Huszonnyolc éve tart a két kórus barátsága
2019.07.30.

Nem tartozik a tévé előtt ücsörgő nyugdíjasok közé

Kultúra
Nem tartozik a tévé előtt ücsörgő nyugdíjasok közé
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár