Arckép | Az egykori tolnai főépítész

2017.08.19.

Szívesen tervezne egy szép templomot Lovas Ferenc

Az egykori tolnai főépítész, Lovas Ferenc sok időt tölt mözsi szülőházában, amit gondosan felújított. Most életműve, legjobb tervei bemutatását, kiállítását készíti elő.

Kép

Szépen felújította a mözsi szülői házát Lovas Ferenc. Pályája kezdetén, a hetvenes években még vacillált, hogy mi legyen: szobrász vagy építész. Az utóbbi mellett döntött, mert a megélhetés biztosabbnak látszott ily’ módon. A művészet iránti érzékenysége, elkötelezettsége így is megmaradt. Az építészet maga is művészet, s az ő épületeit még igényes díszítőelemek is gazdagítják. Munkái között szerepel a tolnai gimnázium, a lovarda, az idősek otthona és a mözsi művelődési ház. Sokat dolgozott őcsényi megrendelésre is – polgármesteri hivatal, iskola, művelődési központ –, családi házak minden környékbeli településen, terménytárolók országszerte épültek a tervei alapján.

Feleségével Szekszárdon él, két fiuk külföldön dolgozik. A mözsi házukat 2008 és 2011 között újították fel, megőrizve a tipikus sváb épület minden fontos elemét. Elöl van két, úgynevezett szép szoba – amit általában csak akkor használtak, ha vendég jött –, hátul pedig a lakórész, ahol a háziak élték mindennapjaikat.

A teljes cikk a teol.hu portálon olvasható.

Közélet
2017.10.21.

Közösek a textilgyári szép emlékek

Közélet
Közösek a textilgyári szép emlékek
2017.10.24.

Városi megemlékezés
Október 23.

Közélet
Városi megemlékezés
Október 23.
2017.10.25.

Klasszikus kézműves kisüzemet működtet

Közélet
Klasszikus kézműves kisüzemet működtet
2017.10.31.

Halloweenre hangoltak Tolnán

Közélet
Halloweenre hangoltak Tolnán
2017.11.01.

Nem büntettek, ajándékot adtak a rendőrök

Közélet
Nem büntettek, ajándékot adtak a rendőrök
2017.11.06.

Jobb a bajt megelőzni, mint szenvedni miatta

Közélet
Jobb a bajt megelőzni, mint szenvedni miatta
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár