Tisztán tehetségből fogant művészeti elismerések

2018.01.23.

Újabb öt alkotó vehette át hétfőn „A Tolna megyei művészetért” plakettet Tolnán, a MAG-Házban.

A három tolnai kötődésű civil szervezet – a Bárka Művészeti Szalon, a Kézjegy Tolnai Tollforgatók Klubja és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Tolnai Csoportja – által 2000-ben alapított díjat immár 95-en kapták meg. Összesen száz plakettet adnak át, így jövőre lesz az utolsó ilyen ünnepség.

Kép

A díjátadón az előző évi díjazottak valamelyike ad műsort, idén a szekszárdi Gagliarda Kamarakórus, dr. Szabó Szabolcs vezényletével foglalta keretbe az eseményt. Szintén hagyomány az aktuális Kézjegy antológiából történő felolvasás, idén Dombi László volt az előadó. A három adományozó szervezet vezetője, Lönhárd Ferenc, Wessely Gábor és dr. Saramó Márta idén az alábbi öt alkotónak adta át az ezüstplakettet.

  • Biszák László festő alkotói és művészetszervezői munkásságáért érdemelte ki az elismerést.
  • Kozák Éva fazekas alkotásaiért, hagyományőrző kézműves tevékenységéért vehette át a díjat.
  • A Szekszárdi Gitárkvartett (vezetője Csele Lajos) hazai és határainkon túli magyarlakta területeken való fellépéseiért kapta a kitüntetést.
  • Beregnyei Miklós üzemtörténészt a Paksi Hírnök, a Paksi Tükör és a Jámbor Pál Társaság alapításáért ismerték el.
  • Kindl Gábor forgatókönyvíró, producer televíziós munkásságáért, az Obsitos című film forgatókönyvéért kapta meg a díjat.

Steinbach Zsolt, fotó: Makovics Kornél

A teljes cikk a teol.hu portálon olvasható.

Néhány kép az ünnepségről. (facebook)

Kultúra
2017.03.08.

Általános iskolai beiratkozás 2017.

Kultúra
Általános iskolai beiratkozás 2017.
2017.03.12.

A filatelista mozgalom szinte elsorvadt

Kultúra
A filatelista mozgalom szinte elsorvadt
2017.04.05.

Reformáció 500
pályázat fiataloknak

Kultúra
Reformáció 500
pályázat fiataloknak
2017.04.08.

35 órás számítógépes képzés indul

Kultúra
35 órás számítógépes képzés indul
2017.04.19.

Az Emmausz-járás régi hagyomány

Kultúra
Az Emmausz-járás régi hagyomány
2017.04.23.

Föld Napja / programok a MAG-Házban

Kultúra
Föld Napja / programok a MAG-Házban
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár