Bronzzal a nyakukban jöhettek haza Olaszországból

2019.07.02.

Visszatérő vendégként szerepelt az olaszországi Mon­tesilvanóban rendezett nemzetközi utánpótlástornán a Tolna-Mözs FSE leánycsapata. A tavalyi ezüst után idén a dobogó harmadik foka jutott a fiataloknak.

Remek idényen van túl a Tolna-Mözs U17-es együttese, amely magabiztosan nyerte az élvonalbeli bajnokságot, hét pontot verve a második Miskolcra és nyolcat a harmadik Gyulára. Az arany­éremért „cserébe” kapták a fiatalok az utazást a vezetőségtől.

Kép

„Idén is nagyon vártuk az utazást, a lehetőséget ezúton is köszönjük elsősorban Simon Ferencnek. Indulás előtti egy-két napban már izgatottan vártuk a kirándulást. Ahogy megérkeztünk a szállodába, máris a tengerpart ­felé vettük az irányt. A mérkőzések közötti időt szinte végig a víz mellett töltöttük, de sokat sétáltunk, társasjátékoztunk és nevettünk. A rengeteg élmény mellett egy bronzéremmel is gazdagodtunk, ami Deczki Vanda edző érdeme is” – mondta Wiesner Dalma csapatkapitány, akit a torna legjobb játékosának is megválasztottak.

A bronzéremig azonban hosszú út vezetett. A csoportkört a Divisione Italia elleni 12-1-es sikerrel kezdték a tolnaiak, akik a kolumbiai ­Inder Guardét sem kímélték (2-0). Ukrajna U17-es csapata ­(1-9), valamint az elődöntőben a finn Kampuksen Dynamo ­(0-3) már nagyobb falatnak bizonyult. A bronzmeccsen azonban az AFA Australia gárdáját magabiztosan, 6-1-re múlták felül a tolnai lányok.

„Sok nemzettel játszottunk, így a lányok megtapasztalhatták a nemzetközi meccsek temperamentumát. ­Első meccsünkön remekeltek a csajok, szép és tudatos játékkal sikerült az olaszokat ­felülmúlniuk. A Kolumbia elleni meccsünk igen nehézkes volt, ellenfelünk nagyon dinamikus és agresszív játékkal lepett meg minket, de sikeresen vettük ezt az akadályt is. Az ukránok ellen akaratgyengék és szétszórtak voltunk, ahogy a finnek ellen is. Az ausztrál csapat ellen, ­akikkel a meccsre menet ­összebarátkoztunk, mindenki összeszedetten, a tudása legjobbját mutatta” – mondta a Kneller Balázst helyettesítő tréner.

A csoportkör eredményei: Tolna-­Mözsi FSE–Divisione Italia 12-1 (Gól: Vámosi Georgina, Wiesner Dalma 3-3, Kiss Gréta 2, Lickert Szintia, Patai Barbara, Sereg Zita, Tancsa Bitia). Inter Guarne–Tolna-Mözs 0-2 (Gól: Kiss G. 2). Ukrajna U17–Tolna-Mözs 9-1 (Gól: Sereg). Elődöntő: Kampuksen Dynamo–Tolna-Mözs 3-0. Bronzmérkőzés: AFA Australia–Tolna-Mözs 1-6 (Gól: Vámosi 3, Berta Petra, Lickert, Wiesner).

Berg Sándor

Sport
2019.07.11.

Sikeres sportnappal zárták le a bajnokságot

Sport
Sikeres sportnappal zárták le a bajnokságot
2019.07.12.

Tanulságokkal teli szezont zárt a Tolna-Mözs

Sport
Tanulságokkal teli szezont zárt a Tolna-Mözs
2019.07.19.

A megye patinás értékeivel ismerkedtek

Sport
A megye patinás értékeivel ismerkedtek
2019.07.29.

Újra a dobogó középső fokára állhatott

Sport
Újra a dobogó középső fokára állhatott
2019.08.16.

Szombaton útjára indul a labda, a tét a Bonyhád trónja

Sport
Szombaton útjára indul a labda, a tét a Bonyhád trónja
2019.08.20.

Messze földről érkezett vendégek eveznek a holtágon

Sport
Messze földről érkezett vendégek eveznek a holtágon
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár