Az idei, az építkezés költségvetése lesz

2018.02.22.

A költségvetés működési mérlege úgy kerül egyensúlyba, hogy a város 49,6 millió forintos központi plusz támogatást igényel az államtól.

Berta Zoltán szerint a képviselő-testület megalapozott költségvetést fogadott el, amely az eddig nem látott mértékű beruházások mellett a város biztonságos, megfelelő színvonalú működtetését is biztosítja.

Kép

Saját forrásból is fejlesztenek

A pénzügyi tervben szereplő mintegy másfél milliárd forintnyi fejlesztési forrás zöme a már elnyert nagy uniós pályázatok révén vár felhasználásra, zömmel még ebben az évben. Emellett saját forrásból is fejleszt az önkormányzat. Amennyiben sikeres lesz a Jövőnk Energiája Területfejlesztési Alapítványhoz benyújtott pályázati csomag, akkor a városközponti járdafelújításra, illetve a Szent Imre utcai iskolaépület homlokzat- és tetőfelújítására 25-25 millió forint önrészt biztosít a város. Ezen kívül tervben van a Bartók utcai iskola ebédlőjének korszerűsítése is. Mindezen beruházások megvalósítására háromszor tízmillió forint fejlesztési hitelt vesz fel az önkormányzat.

 Steinbach Zsolt, fotó: szerző felvétele

A teljes cikk a teol.hu portálon olvasható.

Önkormányzat
2017.06.22.

Testületi ülés 2017.
június 29. 15.00 óra

Önkormányzat
Testületi ülés 2017.
június 29. 15.00 óra
2017.06.30.

Tájékoztató TOP-os nyertes pályázatokról

Önkormányzat
Tájékoztató TOP-os nyertes pályázatokról
2017.07.13.

Testületi döntések
a június 29-ei ülésen

Önkormányzat
Testületi döntések
a június 29-ei ülésen
2017.08.09.

Testületi döntések
a július 26-ai ülésen

Önkormányzat
Testületi döntések
a július 26-ai ülésen
2017.09.22.

Testületi ülés 2017.
szeptember 28. 15.00 óra

Önkormányzat
Testületi ülés 2017.
szeptember 28. 15.00 óra
2017.10.11.

Testületi döntések
a szeptember 28-ai ülésen

Önkormányzat
Testületi döntések
a szeptember 28-ai ülésen
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár