Maradjon-e Komját Aladár a mözsi utca?

2019.07.15.

A tolnai (mözsi) Komját Aladár utca nevének módosítását kérte a Tolna Megyei Kormányhivatalhoz érkezett közérdekű bejelentésében a Magyar Patrióták Közössége (MPK). Mégpedig azért, mert a bejelentő szervezet álláspontja szerint Komját Aladár neve önkényuralmi politikai rendszerre utal. Ez pedig törvényellenes.

Mivel az utcák, terek elnevezése önkormányzati hatáskör, a tolnai képviselő-testület tárgyalta a témát legutóbbi ülésén. A polgármester úgy vélte: annak eldöntésére, hogy Komját Aladár neve összefügg-e önkényuralmi rendszerrel vagy sem, nem a képviselő-testület hivatott. Ezért azt javasolta, hogy kérjék meg az ügyben a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását, és csak azután döntsenek az esetleges névváltoztatásról. A testület egyetértett a javaslattal.

Kép

A Wikipédia szerint Komját Aladár (1891–1937) költő, újságíró, szerkesztő, jogász volt. Az első világháború alatt az antimilitarista mozgalom és a forradalmi szocialista csoport egyik vezetője. 1918-ban kommunista lett. 1919-ben tagja volt az írói direktóriumnak. 1920-tól illegalitás, majd emigráció következett. Később pedig Bécsben kommunista folyóiratot szerkesztett.

A MPK-t anyaországi és határon túli magyar fiatalok hozták létre 2014-ben. Küldetési nyilatkozatuk szerint: „A Magyar Patrióták Közössége a Haza értékeinek oltalmazására alakult meg, különös tekintettel kulturális, épített és népi örökségünkre, természeti kincseinkre és nemzeti értékeinkre. Feladatunk, hogy a magyarság újra hazaszerető, áldozatkész, múltját és értékeit megbecsülő és jövőjébe felelősséggel tekintő, keresztény erkölcsi alapokon álló társadalom legyen.”

A Komját Aladár utca nevével az utca lakóinak tudomásunk szerint eddig nem volt különösebb problémája. Egy esetleges utcanév-változtatásnak feltehetően azért sem örülnének szívből az ott lakók, mert ez esetben le kellene cserélniük a személyi irataikat. Ismereteink szerint egyébként Tolnán (Mözsön) kívül Pécsett van még Komját Aladár utca.

Közélet
2019.08.08.

A felgyülemlő víz komoly kárt okozhat a házakban

Közélet
A felgyülemlő víz komoly kárt okozhat a házakban
2019.08.08.

Mit tehetünk a szúnyogok ellen?

Közélet
Mit tehetünk a szúnyogok ellen?
2019.08.12.

Egy időben operatőr volt Szekszárdon

Közélet
Egy időben operatőr volt Szekszárdon
2019.08.19.

A megye egyik legszebb rendezvénytere lett a Duna-part

Közélet
A megye egyik legszebb rendezvénytere lett a Duna-part
2019.08.20.

A pécsi püspök szentelte meg a felújított plébániaépületet

Közélet
A pécsi püspök szentelte meg a felújított plébániaépületet
2019.08.21.

Önkormányzati választás | a FIDESZ-KDNP jelöltjei

Közélet
Önkormányzati választás | a FIDESZ-KDNP jelöltjei
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár