Nyugdíjasok, akik soha nem lesznek öregek

2018.03.07.

Egész estét betöltő, színes műsort adtak farsangi programjukon a mözsi szépkorúak.

– Nem vagyunk öregek, nem is leszünk soha – énekelték a Mözsi Nyugdíjas Klub farsangi műsorának nyitó számában a fellépők. És aznap este legalábbis ehhez is tartotta magát mindenki. A mözsi klub több évtizede megrendezi farsangi programját. Ennek különlegességét az egész estét betöltő műsor adja, amelynek produkcióit saját maga írja és adja elő a klub tagjaiból álló csapat. Mindez természetesen több hónapos előkészületet, rengeteg próbát igényel, a közreműködők szívüket-lelküket beleteszik a produkciókba. A nagy érdeklődésre való tekintettel pedig az előadás előtti napon nyilvános főpróbán is bemutatják az az évi műsort.

Kép

Így volt ez idén is: a mözsi művelődési házban csütörtökön zajlott a főpróba, pénteken a „premier”. A nagy havazás és az ónos eső miatt a nem helyben lakók közül a szokásosnál idén valamivel kevesebben tudtak elmenni a programokra, de aki ott volt, nagyon jól érezte magát. Mivel farsangi programról van szó, értelemszerűen elsősorban vidám, pajzán produkcióknak tapsolt a közönség. A műsorban a legtöbb téma a szex és a szesz körül forgott, de közéleti-politikai utalásokból is akadt néhány, éppen csak annyi, amennyi senkit nem zavar és nevetni lehet rajta. Ezek mellett természetesen voltak komolyabb, szívhez szóló produkciók is.

A műsorvezető a nyolcvanhat éves Laszlovszky Imre volt, aki viccekkel konferálta fel a számokat. Elhangzott vers, dalok, volt tánc (még hastánc is), a program zömét viszont a jelenetek adták: akadt köztük rendőr-tolvaj páros, prostituált-riporter duó, kocsmai, borkóstolós, valamint néma jelenet, házaspáros párbeszéd, nagymamák közötti unokalicit. És talán a leginkább várt, elmaradhatatlan előadás, az időszerű közéleti történések számbavétele „Juliska-Mariska” módra.

A mintegy két órás program végén Kvanduk Andrást, a nyugdíjasklub húsz év után kicsivel hátrább lépő elnökének köszönte meg a munkáját az új vezető, Csongrádi Imre. Emellett ajándékot adtak át Atkári Lajosnak is, a klub „örökös” muzsikusának. Aki a műsor után kezdődött bálon is szolgáltatta a zenét.

Képgaléria: Farsangoltak a mözsi nyugdíjasok

Steinbach Zsolt, Fotó: Domokos Gábor

Kultúra
2017.07.05.

Utolsóként kaphattak Sztárai-díjat

Kultúra
Utolsóként kaphattak Sztárai-díjat
2017.07.06.

Az országban nemigen van utánpótlás

Kultúra
Az országban nemigen van utánpótlás
2017.07.19.

Huszonnégy év, negyvennégy könyv

Kultúra
Huszonnégy év, negyvennégy könyv
2017.07.30.

Laki Erzsébet festő kiállítása

Kultúra
Laki Erzsébet festő kiállítása
2017.08.05.

Kiszorulnak az őshonos fajok

Kultúra
Kiszorulnak az őshonos fajok
2017.08.08.

Sárkányhajós és könyvszobrász

Kultúra
Sárkányhajós és könyvszobrász
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár