Minősítő hangverseny

2009.06.08.

Minősítő hangverseny

A Hepp Attila vezette együttes azonban nem csak a publikumot nyűgözte le teljesítményével a Bezerédj szabadidőközpontban, hanem a neves egyetemi művésztanárok alkotta zsűrit is.

GratulációGratuláció

Hepp Attila (balra) őszinte gratulációt kapott a zsűritagoktól

Neumayer Károly, a pécsi egyetem zeneművészeti ágának vezetője például azt mondta, hogy nem számítottak ennyire jó produkcióra. Mint fogalmazott, ilyen kivételes zenei élményben mostanában nem volt része.
A zsűri ennek megfelelően díjazta a zenekart. A tolnai együttes 97 százalékos teljesítményével a legmagasabb, kiemelt arany fokozatot szerezte meg.
Friczné Tukacs Erika, a tolnai zeneiskola vezetője elmondta, hogy ez az első zenekar Tolnán, amely ilyen minősítést szerzett.

A hangversenyen egyébként a zeneiskola fúvósai közel két órán keresztül muzsikáltak.

A programot színesítette a szekszárdi Swing Mazsorett és Tánc Egyesület, illetve a tolnai Bezerédj szabadidőközpont Ad libitum vegyeskara és a gimnázium kamarakórusa fellépése. Természetesen fúvószenekari kísérettel.

(hir_kultura)

Kultúra

Minősítő hangverseny 2009

2017.07.19.

Huszonnégy év, negyvennégy könyv

Kultúra
Huszonnégy év, negyvennégy könyv
2017.07.30.

Laki Erzsébet festő kiállítása

Kultúra
Laki Erzsébet festő kiállítása
2017.08.05.

Kiszorulnak az őshonos fajok

Kultúra
Kiszorulnak az őshonos fajok
2017.08.08.

Sárkányhajós és könyvszobrász

Kultúra
Sárkányhajós és könyvszobrász
2017.08.10.

A zenével könnyen lehet adni

Kultúra
A zenével könnyen lehet adni
2017.08.14.

Dupla viszki, jég helyett némi esővel

Kultúra
Dupla viszki, jég helyett némi esővel
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár